Rómer Flóris régészeti tevékenysége
Rómer Flóris természettudósból vált régésszé. Már fiatal korában is fogékony volt a történelem iránt, sokat kirándult barátjával, Ebenhöch Ferenc koroncói plébánossal. Rómer többször beszámolt neki a természetjárások során megfigyelt régészeti jelenségekről.
A legnagyobb hatással Ipolyi Arnold volt rá: „… a jeles férfiútól egy-két nap alatt többet tanulhattam régészeti törekvéseimre nézve, mintha hónapokon keresztül lapozgattam volna a legbecsesebb könyvtár kincseit. […] Vale-t mondék a gyűjtésnek, elajándékoztam gazdag természeti gyűjteményeimet s lettem régésszé.” — emlékezett vissza mesterére Rómer.
1860-ban jelent meg „A Bakony, terményrajzi és régészeti vázlat” című műve, amelyben elárulta munkamódszerét. „… félre téve a kényelem minden élveit, a forró nap, az alkalmatlan szél és az egészséget fenyegető eső dacára bebarangolom hegy-völgyeinket, pusztáinkat, szikláinkat; felmászom elhagyatott váraink ormaira, felkeresem életveszedelemmel falusi tornyaink harangjait, kúszom a dohos pincékbe és odvas barlangokba…”
Rómer 1861-ben Pestre került, a Magyar Tudományos Akadémia Archaeológiai Bizottságának tagjaként próbálta egyengetni a régészet ügyét. 1863-ban beválasztották a Nemzeti Múzeum megreformálására hivatott bizottságba. 1867-ben a párizsi világkiállításon az összeállított régészeti kollekció komoly elismerést aratott. 1869-től a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának vezetője lett, a gyűjtemény gazdag tárgyanyaga még inspirálóbb közeget jelentett számára. Fontosnak tartotta a következő nemzedék oktatását is, a pesti egyetemen 1866-ban a régiségtan rendkívüli, majd 1868-ban rendes tanárává nevezték ki.
Rómer tudományos munkássága szinte az összes történelmi korszakra kiterjedt, az aprólékos megfigyelés a védjegyévé vált. Kutatásai jelentős részét önálló kötetekben és különböző folyóiratokban publikálta. Minden korszak és minden emlékanyag érdekelte, legyen szó őskori leletről, sáncokról, római sírkőről, vagy középkori templomról.
Az 1866-ban megjelent Műrégészeti Kalauzban a régészet feladatául a következőket jelölte ki: megismerni „hazánk régi lakosainak életmódját, szokásait, szükségeit”. Vizsgálatainak vezérelve az életmódra vonatkozó információk összegyűjtése volt. Felvetette az állatcsontok és a tárgyi anyagvizsgálatok fontosságát — ezek napjainkban már önálló tudományágat alkotnak. Az őskort a már általánosan elfogadott hármas felosztás — kő, bronz és vaskor — alapján datálta, de a kronológia kapcsán felhívta a figyelmet a területről-területre történő komplex elemzésekre. Véleménye szerint a kőkori élet megismeréséhez elkerülhetetlen az elmaradott természeti népek életmódjával való összevetés, a néprajzi szempont megjelenése pedig úttörő jelentőségű volt. Rávilágított a temetkezésekben rejlő lehetőségekre is. „A telepek, házak leégnek, elpusztulnak, sokan használják egymás után, éppen ezért kevés dolgot őriznek meg összefüggően. A halottak azonban pontosan megőrzik a szokásokat, a használati eszközöket, a mindennapi és kultusztárgyakat.”
A klasszika-archaeológia területén főként epigráfiai kutatásai mérvadóak. 1867–1868-ban hatalmas munkát végzett a római kori emlékek megmentése érdekében. Óbudán ásatásokat vezetett és szekérszámra hordatta be a feliratos köveket a Magyar Nemzeti Múzeumba. A korábbi előmunkálatokra támaszkodva 1873-ban kiadta a „Magyar Nemzeti Museum feliratos emlékei” című művét.
1865-ben végigjárta a római limes pannóniai szakaszát és erről az útjáról az akadémia ülésén felolvasást is tartott. Országjárásai során felkereste, megfigyelte, leírta, lemérte és lerajzolta a különböző építészeti emlékeket, templom- és kolostorromokat, épületmaradványokat, felfigyelt a megmaradt építészeti tagozatokra, szobrokra, falfestményekre.
Múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy a magyar tudományos élet kitörjön a Kárpátok bércei közül, két év alatt megszervezték Budapesten a Nemzetközi Ősrégészeti és Anthropologiai kongresszust Hampel Józseffel, mely 1876. szeptember 9-én nyílt meg. A gazdag kiállítási anyag, a lelőhelyeket szemléltető nagy térkép, a szakszerűen kivitelezett kirándulások alkalmával bemutatott ásatások mutatták azt a színvonalat, amelyet a hazai kutatás addigra elért.
(Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adattára)
Rómer hatékonyan népszerűsítette a tudományt. A „Győri Történelmi és Régészeti Füzetek” címen 1861-ben kiadott folyóirat a vidék első olyan kiadványa volt, amely a történelem és régészet művelését tekintette fő céljának. Legmaradandóbb alkotása, az Archaeologiai Értesítő 1868-ban indult meg és még ma is hazánk legjelentősebb régészeti szakfolyóirata. Sokat publikált a Vasárnapi Ujságban, amit az itt 1889. március 14-én közölt nekrológ ki is emelt: „e lap hasábjait választotta arra a czélra, hogy annak a tudománynak, melynek hazánkban ő volt egyik első úttörője, híveket szerezzen, a régiségek tudományát, melynek nálunk annyi tere és anyaga van, népszerűvé tegye”.
Szende László
(Fruman Antal akvarellje Győr főteréről, 1845.)