shadow

Egy XIX. századi humanista: Ebenhöch Xavéri Ferenc életéről és munkásságáról

Rómer Flórisra emlékezve nem feledkezhetünk meg az őt segítő barátokról, munkatársakról sem. Köztük van a győri Ebenhöch Xavéri Ferenc is, akinek biográfiáját olvasva, könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy egy, a reneszánsz humanisták műveltségével és nyitottságával, rendszerező képességével rendelkező felfedező csöppent a XIX. századba.

A budai származású Ebenhöch Mátyás kádármester és felesége, Maidl Rozália gyermeke 1821. július 25-én látta meg a napvilágot Győr belvárosának Torony utcájában, a mai Arany János utcában. Tanulmányait a városi elemi iskolában, a helyi bencés gimnáziumban, majd a győri papnevelő intézetben végezte. A szemináriumi stúdiumokat követően ki kellett lépnie a jól megszokott, talán túlságosan is komfortossá vált szülővárosi közegből, ugyanis gróf Szapáry József gyermekei mellett kapott nevelői állást. Ebben az időszakban ideje nagyrészét a Heves megyei Gyöngyösön töltötte gróf Szapáry József családjával. Pappá szentelésére sem szűkebb pátriájában, hanem Egerben került sor. Új miséjét is szülővárosától távol, Gyöngyösön mutatta be. Győrbe 1845-ben tért vissza, ahol 1851-ig segédlelkészként működött. 1851 májusában elöljárói megbízták a koroncói plébánia vezetésével.

Ebenhoch_1496-1956_kicsi

A Koroncón töltött évek rendkívül gyümölcsözőnek bizonyultak Ebenhöch Ferenc életében. Ekkor bontakozott ki régészeti és gyűjtői tevékenysége is: botanikai, numizmatikai, valamint régészeti kollekciója igazi ritkaságokat rejtett. Emellett pedig rendszeresen publikált történeti tárgyú írásokat magyar nyelven, illetve három, német nyelvű természetrajzi munkája is ismert, amelyekben Koroncó növényvilágáról és madárfajairól ad érdekes áttekintést az 1860-as évek első felében. 1858-ban a bécsi Állat- és Növénytani Társaság, egy évvel később pedig a pozsonyi Természetrajzi Egyesület választotta rendes tagjává. Régészeti gyűjtőmunkáját Rómer Flóris biztatására kezdte meg, miként arról az Archaeologiai Közlemények 1868-as kiadásában vall: „Rómer barátomtól két év előtt kő- és bronzkorszaki eszközökre figyelmeztetve, azokat Koronczó környékén szorgalmatosan kezdém gyűjteni; (…) rövid idő alatt (…) egy kisded múzeumot képes voltam összeállítani.”

Ebenhöch Koroncó történetéről szóló összefoglaló munkája két részben jelent meg a Rómer Flóris és Ráth Károly által szerkesztett Győri Történelmi és Régészeti Füzetek hasábjain, 1865-ben. Ebenhöch koroncói évei alatt kötött szoros barátságot a helyi földbirtokossal, Méhkerti Milkovits Jánossal, akinek éremgyűjteményét az Archaeologiai Értesítőben 1874-ben megjelent írásában mutatta be.

A Fehér Ipoly bencés szerzetes, később pannonhalmi főapát által szerkesztett Győr megye és város egyetemes leírása című tanulmánykötetben is publikált két önálló dolgozatot, egyet pedig pannonhalmi bencés szerzőtársával, Sztachovich Remiggel. Az Őskor című régészeti írásában Ebenhöch beszámol a földműveléssel foglalkozó emberek babonás hiedelmeiről, amelyek a földből előkerülő tárgyakhoz kötődtek: gyakran különleges, gyógyító erőt tulajdonítottak ezeknek és kincsként őrizték az ismeretlen eredetű objektumokat. Rosszabb esetben azonban vagy szerszámként használták az általuk talált történelmi leleteket, vagy értéktelennek ítélve, megsemmisítették azokat. Ez a megfigyelés már a mentalitástörténeti kutatások irányába mutat.

Ebenhöch Ferenc 1874-ben Koroncóról visszatért Győrbe, ahol káptalani stallumot nyert. A lelkipásztori feladatok mellett a győri káptalan hiteleshelyi- és magánlevéltárának gyűjteményét rendezte. Ha az Ebenhöch-biográfia jellemzésére három kulcsszót kellene keresnünk, a gyűjtés, a rendszerezés mellett szerepelhetne a megosztás kifejezése is. Görög és római éremgyűjteményét a Rómer által alapított bencés régiségtárnak — a mai győri múzeum elődjének —  ajándékozta. Adományát Méry Etel József bencés szerzetes, régész, a múzeum vezetője köszönte meg a Győri Közlöny 1877. decemberi számában. A Magyar Nemzeti Múzeum pedig kőszerszám-gyűjteményének jelentős részét kapta a győri kanonoktól. Továbbá Ebenhöch jóvoltából került 1875 nyarán a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába az a különleges csembaló, amely feltehetően II. József német-római császár, a „kalapos király” gyermekkori hangszere volt. Erről tanúskodik az Ebenhöch által írt, Rómer Flórisnak címzett adománylevél, aki ekkor már a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának őre volt.

Habár Ebenhöch személyes naplójának helye ismeretlen, elérhető az a szerzője által készített kivonat, amelyben beszámol utazásairól. Ebből az összefoglalóból tudható, hogy bejárta a Felvidéket, Kelet-Ausztriát és Erdélyt, valamint látogatást tett a mai Csehország területén is. Kiemelendő, hogy 1845-ben a Bakony szenvedélyes kutatójával, Rómer Flórissal tartott egy bakonybéli kirándulás alkalmával. A publikációkon, leveleken, az autográf életrajzon, a naplókivonaton, valamint a koroncói plébánosság ideje alatt vezetett historia domuson kívül olvasható egy lista azokról a személyekről, akik írásban gratuláltak Ebenhöch Ferenc tomaji címzetes apáti kinevezéséhez 1884-ben. Ez az érdekes nyilvántartás — amely tartalmazza, hogy a megnevezett személyek milyen kapcsolatban álltak a győri kanonokkal, aki a pápai, a komáromi, a rábaközi és a locsmándi főesperesség vezetésével kapcsolatos teendőket is ellátta — abban segíti a kutatókat, hogy feltárják gazdag kapcsolatrendszerét. Földi életútja öt hónappal Rómer Flóris halálát követően, 1889. július 16-án fejeződött be.

Összeállította Ikker Eszter

Felhasznált irodalom:

Gábry György: II. József gyermekkori csembalója, Arrabona, 1964/6. 143-148.

Katona Csaba: Ebenhöch Ferenc kanonok személyes iratai − egy pillantás a Győri Egyházmegyei Levéltár iratanyagára

http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/ebenhoch.htm  Letöltés ideje: 2015. szeptember 7.

Katona Csaba: Ebenhöch Ferenc győri kanonok feljegyzései az élete során tett utazásokról, Arrabona, 48/2., 2010. 159-182.

Szakács Tamás: Szakdolgozat. Ebenhöch Ferenc munkássága, különös tekintettel koroncói plébánosságára (1851-1874), Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék, Budapest, 2008.

KÖNYVISMERTETÉS

 „Biharmegye hivatását férfiasan emeljük…”

Rómer Flóris nagyváradi évei

Összeállította Balla Tünde és Lakatos Attila,

Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, 2015.

Kedves Vendégeink,

a következő néhány percben  jól kézbe simuló, olvasásra ösztönző, áttekinthető, ízléses kötetről szólnék néhány szót. Ezt a könyvet nagyváradi kollégáinknak, Lakatos Attilának és Balla Tündének köszönhetjük: Rómer Flóris életének kevéssé kutatott és ismert korszakáról, nagyváradi éveiről szól. A könyv a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség kiadványaként látott napvilágot — örvendetes gyümölcsként annak a Rómerhez méltó gondoskodásnak, amellyel a püspökség az utóbbi években Várad szellemi örökségét felkarolja. nagyvaradi_konyv_borito

A könyv hiánypótló, mert miként arra a szerzők is utalnak, Rómer életének ezzel az utolsó korszakával végképp nagyon keveset foglalkozott a kutatás, egyfajta leszállóágnak tekintették, jóllehet ez volt a második leghosszabb olyan periódus, amelyet a tudós egy helyen megszakítás nélkül eltöltött.

Mint köztudott, Rómer Flóris a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának őreként, egyetemi tanárként pályája csúcsán kapta meg 1877. novemberében váradi irodalmi kanonoki kinevezését. Egy egyszerű életrajzi esemény, amelyet mégis oly nehéz, szinte lehetetlen pontosan megértenünk. Akár még logikusnak, magától értetődőnek is tűnhet — és tűnt is — egy tudós pap pályájának végén, a megérdemelt jutalom a gazdag váradi püspökség kebelében. Végre az egyház is kinyújtja kezét tékozló fia felé — gondolhatnánk. Anyagi otium a tudós lét negotiumához. Mint ahogyan pályatársa és barátja, Ipolyi Arnold is egri kanonokként gondolhatott csak műkincsek vásárlására. Egyszerű plébánosként, Zohoron, amikor az odalátogató Rómert is beojtotta a régi cserepek és a harangisme szeretetével 1860-ban, szegény volt, mint a templom egere, és világok választották el a német Kunstagensektől.

Lakatos Attila és Balla Tünde könyvében a teljes Rómer-életrajz tömör összefoglalása után, a második fejezetben (címe: Rómer Flóris nagyváradi kanonoki kinevezése) fogalmazódik meg az alaptétel — bizonyos értelemben új eredmény: Rómer számara Várad, a kanonoki kinevezés nem megtiszteltetés, hanem száműzetés volt. Rómert félretették. (A „miért” és a „hogyan” a könyvben olvasható.”)  Ez az a legfontosabb megállapítás, amelyre a kötet összes többi fejezete, eredménye épül, ez határozza meg az egész narratíváját. Ugyanis bevonja a küzdelem motívumát az értelmezésbe. Az elért eredmények már nem jutalomjátékként értelmezendők, könnyed ujjgyakorlatként, levezetésként, ami természetesen, magától árad, hanem az „és mégis…” nekifeszülése alapján. Egészen más perspektíva ez. Mint Ovidius Tomiban — gondolhatnánk. Mint Ovidius Tomiban? Ez az a pont, ahol Rómer függetlenítette magát a fortuna és a fátum okozta körülmények nehézségeitől, és máshogy döntött. Nem sírta el Ovidius könnyeit a száműzetés felett, hanem inkább Robinson Crusoe-ként újra felépítette saját világát.

A kötet rövid terjedelme ellenére a maga teljességében próbál ízelítőt adni Rómer igazán sokoldalú váradi tevékenységéről. A 3. fejezet a váradi új székesegyház és a püspöki palota nagytermének kifestéséről szól, melynek folyamatában Rómer katalizátor-szerepet játszott. A hűséges barát és munkatárs, Stornó Ferenc kedvelt veleméri motívumait Váradra is elvitte. (A Rómer Emlékév alkalmából megjelent könyvek egyébként pompásan kiegészítik egymást: az MTA Művészettörténeti Intézetének Mikó Árpád által szerkesztett konferenciakötetében olvasható Kerny Terézia előadása — Mikó Árpád gondozásában — a rimajánosi templom szintén Rómer kezdeményezésére és Stornó által a veleméri freskók stílusában megvalósított kifestéséről.)

A következő fejezetben az 1878-as nagyváradi országos régészeti, történelmi és iparműtörténeti kiállításról olvashatunk, egy világraszóló eseményről, amelynek pompás megszervezése érdekében Rómer az egész múzeumi szakmát mozgósította, köztük nagy országos és kisebb vidéki múzeumokat is. Miként a szerzők rámutatnak, az igazi újdonság nem a tárgyak mennyisége volt, amelyek több, mint 50 tárlót töltöttek meg, hanem az a komplex mód, ahogyan Rómer az egész program népszerűsítését megszervezte. Rendkívül modern módon tette ezt. Nem csupán rendszeres vezetéseket tartott a 4 hétig nyitva tartó kiállításon, hanem egy teljes hónapra leköltöztette Váradra a magyar régészettudomány színe javát (Hampel Józsefet, a két Pulszkyt stb.), és a híres tudósok előadássorozatokat tartottak a váradi érdeklődő közönségnek. Részrehajlásból és érintettség okán nem hagyhatom szó nélkül a fővárosból kölcsönkért öt corvin-kódexet mint a kiállítás főszereplőit s Rómer díszelőadását, amelyet kedvenc témájáról, Hunyadi Mátyás könyvtáráról tartott. Ennek ellenére a ragyogó sikerű kiállításnak és tudományos eseménynek nem volt közvetlen hatása Nagyvárad múzeumi közéletére, az sajnálatos módon nem élénkült meg tőle. Egyelőre. A szerzők nagyon szemléletesen mutatják be azt a folyamatot, ahogy Rómer szisztematikus munkával, a helyi társadalom valamennyi rétegébe beépülve belülről „erjesztett”, egy idő után már nem messziről jött papként, hanem köztiszteletben álló váradi polgárként buzdított a közművelődésre. (Belépett például a Szépítési Egyletbe, a Szabadelvű Pártba vagy a Polgári Lövészegyletbe is. Ez utóbbi a nehezen megszólítható, legpasszívabb, idősebb korosztályt tömörítette, de megmozgatta saját kanonoktársait is.) Mindez 1885-ben a Nagyváradi és Biharmegyei Régészeti és Történelmi Egyletnek és múzeumának sikeres újjászervezéséhez vezetett.

Közben folyamatosan végezte saját régészeti kutatásai helyi és országos, sőt nemzetközi szinten egyaránt. Folytatta Bihar megyei terepbejárásait, feltett szándéka volt Bihart ugyanúgy megismerni, mint akár a Bakonyt. (Leginkább a nyár végétől nyár elejéig tartó sártenger akadályozta ebben.) Gazdag, kiadásra szánt útinaplója sajnos nem jelent még, és el is veszett, csupán töredékeit publikálhatta a Déri Múzeum Régésze, Sz. Máthé Márta. És 1883-ban kezdődött el a nagy esemény, a váradi vár feltárása. Rómer szerzett anyagi támogatást hozzá.  A vár belső, ötszögű épületét már 1880-ban elkezdték részlegesen lebontani és újraépíteni, és a nyugati, fejedelemség kori szárny belső falánál rábukkantak a középkori váradi székesegyház fő kapuzatára. A 83-ban induló ásatások során találták meg Andrea Scolari (1409–1426) és Thurzó Zsigmond püspökök faragott sírköveit is.

Azt hiszem, nem szükséges tovább ecsetelnem sem a kötet, sem pedig Rómer váradi működésének gazdagságát. Fogható volt ez a pezsgés ahhoz, amelyet az olyannyira tisztelt nagy előd, Vitéz János keltett itt a maga váradi püspöksége idején 1445 és 1465 között? Talán. Szándékaiban, törekvéseiben mindenképp.

Ha nézőpontváltással kezdtük, zárjuk is nézőpontváltással. Lehetséges, hogy valahol valakik úgy gondolták, hogy Rómert ily módon félretehetik, parkolópályára állíthatják. De akár Ipolyira is gondolhatunk és mindazokra a nagyokra, akiknek a Pontus partjára kellett száműzetésbe vonulniuk. Büntetésként. Tétlenségre kárhoztatva. Ez azonban nem így volt igaz. Valójában ezek a tudósok?/emberek?/papok? készen álltak arra, megszerezték a képesítést arra, hogy misszióba induljanak. Már nem volt szükségük a fővárosi közeg, a tudományos közéleti háló megtartó erejére, sem arra, hogy ennek segítségével definiálják magukat, ez a háló csináljon belőlük tudóst. Egymaguk, segítség nélkül is képesek voltak tudományt, kutatást, mozgást, szellemi erőteret teremteni. Megértek rá, méltóvá váltak arra, hogy misszióba, a magyar vidék dél-amerikai dzsungelébe induljanak …

… ha ugyan a Boldog Váradot szabad valaha is missziós területnek neveznünk. Ez a város a második lépcsőfok volt, közvetlenül a főváros után, szellemi áramlatokat befogadó, transzformáló és tovább disztribuáló csomópont, állomás, az elitkultúra szelíd pihenőhelye. Biztos otthona a Körösparti Múzsáknak.

Ezekkel a szavakkal ajánlom figyelmükbe Lakatos Attila és Balla Tünde könyvét, amely az adatok gazdagsága mellett a források gazdagságára is rávilágít, és kijelöli azokat az utakat, amelyeken a tárgy iránt érdeklődők haladhatnak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Zsupán Edina

(A könyvismertetés elhangzott a Rómer Emlékévben megjelent kiadványok bemutatóján a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2016. június 15-én.)

A Rómer Emlékév könyvtermésének bemutatója volt a Magyar Nemzeti Múzeumban

A Rómer Emlékévben megjelent kiadványok közül ötöt mutattak be és méltattak a gyönyörű Széchényi Teremben.

Dr. Csorba László főigazgató köszöntőjében elhangzott, bizonyosan nagy formátumú ember az, aki születése után 200 évvel is munkára ösztönzi az utódokat.

Romer_konyvbemutato 007

Dr. Mikó Árpád (MTA BTK Művészettörténeti Intézet) mutatta be az Archaeologia és műtörténet című konferencia kötetet, ismertetve az emlékkonferencia — és a bemutatott kiadvány — létrejöttének történetét, és megható szavakkal emlékezett meg Kerny Terézia elévülhetetlen érdemeiről és fájó hiányáról.

Romer_konyvbemutato 006

A 2015 tavaszi pozsonyi konferencia szlovák nyelvű emlékkötete — “Slovom a činom” / “Szóval és tettel” —  kapcsán dr. Katona Csaba (MTA BTK Történettudományi Intézet) Rómer soknyelvűségére, identitására utalva az együttgondolkodás fontosságára figyelmeztetett.

Romer_konyvbemutato 008

“Biharmegye kultúrhivatását férfiasan emeljük…” címet viselő nagyváradi könyv kapcsán dr. Zsupán Edina (OSZK Tudományos Igazgatóság) elmondta, Rómer nagyváradi éveit nem száműzetésként élte, hanem kitartóan tovább szervezte a vidék tudományosságát.

Romer_konyvbemutato 012

A győri Rómer-múzeum Arrabona című évkönyvének 51. számáról a győri könyvtár igazgatóhelyettese, dr. Horváth József beszélt, kiemelve a kiadvány értékeként, hogy Rómer tudományos tevékenységének eddig nem kutatott szakaszaiból is ismertetnek részterületeket a kötet egyes tanulmányai.

Romer_konyvbemutato 015

Dr. Mesterházy Károly (régész, ny. főosztályvezető, MNM) a Honismeret folyóiratban megjelent írásokról beszélt (2015/6. szám), melyek szélesebb körű érdeklődésre tarthatnak számot. Ismertetését azzal zárta, hogy az emlékévben megkezdett munkát folytatni kell: közreadni Rómer levelezését és megjelentetni egy róla szóló nagymonográfiát.

Romer_konyvbemutato 016

Dr. Csorba László főigazgató úr azzal a jó hírrel zárta a programot, hogy Rómer úti jegyzőkönyvei digitalizálva olvashatók honlapunkon a Közgyűjteményi adatbázis menüpont megnyitásával.

Az ismertetett kiadványokon kívül több helyen is megjelentek Rómerrel kapcsolatos publikációk 2015-ben, mint Valter Ilona Rómer-életrajzának második, magyar és angol nyelvű kiadása (a könyvről és a könyvbemutatóról oldalunkon is beszámoltunk).

Több írást is közöl a Magyar Nemzeti Múzeum Archeometriai Műhely című elektronikus folyóirata (2015/2. A régészettudomány alfája: a lelőhelyekről, Rómer Flóris születésének bicentenáriumán. Rómer Emlékülés, 2015. április 13.) http://www.ace.hu/am/index.html.

Szende László tanulmánya a pannonhalmi Collectanea Sancti Martini 3. kötetében jelent meg (Rómer Flóris munkássága a Magyar Nemzeti Múzeum Érem és Régiségtárában), vagy Nevizánszky Gábor és Prohászka Péter tanulmánya a Zborník Slovenského Nádodného Múzea Jozef Paulík tiszteletére összeállított kötetében, de még hosszan sorolhatnánk!

Az emlékévben megjelent írások is helyet kapnak majd a Rómer-életmű bibliográfiában, melynek teljes szöveges változata folyamatosan kerül fel honlapunkra.

Csécs Teréz

KIÁLLÍTÁS A TATABÁNYAI MÚZEUMBAN

Kosztka Károly és Brigetio régiségei

“A mai Komárom-Ószőny alatt rejtőző ókori város és legiós tábor, Brigetio kutatásának megkezdése, mint annyi más régészeti korszaké és lelőhelyé, ugyancsak Rómer Flóris nevéhez kötődik” — kezdte tanulmányát Prohászka Péter az Arrabona múzeumi évkönyv 51., Rómer Flórissal kapcsolatos számában.

Rómer 1859-től a lehetőségeihez képest mindent megtett az itt előkerülő római kori leletek megmentésére, igazán hathatós segítséget azonban csak 1871-től kapott: “A kiváló rajztudással bíró mérnök, Kosztka Károly és fia, ifj. Kosztka Károly az ezt követő esztendőkben rendszeresen, nagy alapossággal és rajzokkal kísérve számoltak be az Ószőnyben és környékén előkerült régészeti leletekről.”

(Prohászka Péter: Rómer Flóris és Brigetio emlékeinek kutatása. Arrabona 51. 2013. (2015) 179-192. old.)

Kosztka