Egy archeológus a művészettörténetben – Rómer Flóris és a Corvina Könyvtár

Az előadás kiindulópontja az a tétel, hogy Rómer Flóris az első modern értelemben vett szaktudós volt a corvinakutatás terén. A továbbiakban ezt az állítást próbáljuk igazolni. A leginkább archeológusként ismert Rómer Flóris a tárgyban való első megmutatkozásától, a győri corvina közzétételétől (1861, Győri Történelmi és Régészeti Füzetek) kezdve kiváló kodikológiai szakértelemről tett tanúbizonyságot. A néhány hazai corvina feldolgozása és tanulmányozása után kutatásaihoz új lendületet Simonyi Ernővel, a 48-as emigránssal való ismeretsége adott. Simonyi maga is szisztematikusan kutatta Mátyás király könyvtárának maradványait a nyugat-európai gyűjteményekben. Rómer számára nagy jelentőségű volt, hogy Simonyi így létrejött jegyzékét az ő rendelkezésére bocsátotta. Rómer e jegyzék alapján kezdett el utazni az 1860-as évek végén, és autopsziával vizsgálta meg a legnagyobb szakszerűséggel a külföldön őrzött corvinákat. Adatgyűjtését az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. Rómer Flóris legfőbb célja az volt, hogy összeállítsa, és bővítse a hiteles corvinák listáját. Ennek érdekében dolgozta ki a corvina-ismertetőjegyek rendszerét (címer, kötés, Mátyás- és/vagy Beatrix-ábrázolás, Mátyás-emblémák stb.), amelyeket a kutatás azóta is az ő nyomán használ a corvina-identifikációk során. Eredményessége elsősorban annak volt köszönhető, hogy vérbeli archeológusként kiváló érzéke volt a tárgyak iránt. Ehhez társult Rómer történészi látásmódja, a forrásokból kiinduló, azokat kritikusan megközelítő munkamódszere. A hazai corvina-kodikológia valójában neki köszönhetően vált európai színvonalúvá.

 Zsupán Edina

Rómer Flóris már az első corvina-cikkében (1861) kiválóan felkészült kódexkutatóként lépett fel. Nemcsak a corvinákat fedezte fel és írta le egymás után, hanem sok olyan, gazdagon illuminált kódexet is, amelyek máig a magyarországi középkori könyvállomány legfontosabbjai közé tartoznak (például Kálmáncsehi Domonkos breviáriuma). Oklevélkiadással is foglalkozott. A kodikológiában és a paleográfiában való jártasságát fiatal korában, bencés növendékként szerezte Pannonhalmán, ahol kiváló mesterei voltak, s ahol részt vett a könyvtár rendezésében. Ekkor másolta le facsimile-hűséggel a Tihanyi kódexet (1530–32), egyik fontos nyelvemlékünket a Magyar Tudományos Akadémia könyvtára számára (1834). A bencés rend azonban a fiatal tanárra nem a történeti stúdiumok, hanem a természetrajz oktatását bízta. A forradalom és a várfogság hosszú évei után visszatérve a normális életbe Rómer a rendi történetírói tradícióval a háta mögött vált természettudósból archeológussá. Ezért lehetett a corvinák feltárásában munkássága rögtön alapvető jelentőségű. A művészettörténet klasszikus módszereit is profiként alkalmazta: jó szeme volt a stíluskritikához és érdekelték az ikonográfia kérdései is. Komplex — a miniatúráktól a kötésekig mindenre figyelő — kodikológiai kutatásai ugyanolyan jelentősek, mint a középkori falképekkel vagy a régi ötvösművekkel kapcsolatos vizsgálódásai. Bár elméleti kérdések nem foglalkoztatták, joggal számítjuk őt is a magyar művészettörténet-írás alapító atyái közé.

 Mikó Árpád

Emlékülés Rómer Flóris nagyváradi kanonok születésének 200. évfordulója alkalmából

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség által rendezett emlékülés 2015. október 17-én megemlékezéssel kezdődött a Székesegyház kriptájában, Rómer sírjánál.

A program a Püspöki Palotában a győri Rómer Flóris Múzeum vándorkiállítása megnyitójával folytatódott. Lakatos Attila köszöntője után Böcskei László megyéspüspök nyitotta meg a kiállítást:

Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégek!

Mindenekelőtt nagy tisztelettel köszöntöm Önöket és örülök annak, hogy együtt lehetünk egy olyan eseményen, amely itt a nagyváradi egyházmegyében már hagyománnyal bír és amely annak idején 1999-ben Várad tudós püspökei, neves személyiségei név alatt indult és egy pár éve az Egyháztörténelmi konferencia címmel folytatódik.

Különleges öröm számunkra, hogy ezzel a konferenciával egy olyan rendezvénysorozathoz kapcsolódunk, amely az UNESCO által meg-hirdetett Rómer Flóris év keretében méltó emléket akar állítani egy olyan tudós papi embernek, akinek tevékenysége több irányban is mértékadóvá lett.

Rómer Flóris személyiségének méltatását és munkásságának bemutatását szolgálják majd az itt látható kiállítás, az erre az alkalomra készült emlékkötet, és nem utolsó sorban ezt fogják szolgálni az előadások is, amelyeknek meghallgatására készülünk. Nagyon köszönöm mindazoknak, akik valamiféleképpen hozzájárultak ahhoz, hogy ezek mind létre jöjjenek és hogy mi büszkeséggel tisztelegjünk Rómer Flóris emléke előtt.

Büszkeséggel azért, mert Rómer Flóris, nagyon is közel áll hozzánk — a miénk is! Legalább két szempontot szeretnék megemlíteni, hogy megindokoljam büszkeségünket:

1) Mint tudjuk, azon túl hogy a jövő megragadásának céljából a hívő ember számára fontos a jelenre való összpontosítás, egyházunkban is minden időben nagyon fontos volt a múltba való visszatekintés, a múltnak megismerése és nyomainak megőrzése. Mert a múltban találjuk meg gyökereinket és innen is táplálkozhatunk azért, hogy jelenünk ne meddő, hanem termékeny legyen és jövőt is biztosítson számunkra. Rómer Flóris egészen tudományos szintre vitte ezt az éltető megismerést és olyan utakat nyitott meg kortársai és majd az őt követők előtt, amelyek az embert — minden embert és nemzetet — nem elszigeteltségben állítja az idők elé, hanem a történelem folyásának részeként mutatja be mint alkotó teremtményt, aki minden időben kifejezésre akarta juttatni belső világát — építészetben, különböző művészetekben, de még az egyszerű és mindennapi élet megszokott megnyilvánulásaink keresztül is. Többek között a magyar archeológia atyjaként szokták őt emlegetni — és tudjuk azt, hogy ebben nem holt kövek, egykori emlékek és leletek hidegségét látta, hanem azt a lelket, amely kultúrát hozott létre és tartott fenn minden idők emberében.

Igen, a mai idők egyházának is van egy ilyen funkciója: figyeljen a múltra, a gyökerekre, a forrásokra — őrizze és ápolja azokat. És mennyire otthonra találunk ebben a körben akkor, amikor azon egészen aktuális fáradozásainkra gondolunk, amelyeken keresztül templomainkban, temetőinkben és azok környékén található emlékek helyes kezelését, azoknak gondozását és megőrzését szorgalmazzuk napjainkban is. Az ilyen törekvések néha egyesek részéről nemtetszést vált ki, amiért bizonyos tárgyakat, templomi felszereléseket, egyebeket a megfelelő kezelés biztosítása végett kiemelünk eredeti helyükről és szakemberek kezére bízzuk, hogy azok segítségével megmentsük múltunknak emlékeit. Nem feledhetjük: bennünket is kötelez ezen örökség megőrzése, továbbadása.

2) A második szempont, amiért Rómer Flórist magunkénak mondhatjuk, az nem más mint hogy egyházmegyénkhez is tartozott, a székesegyház kanonokja volt, aki életének utolsó szakaszát 1877-től kezdődően itt töltötte el, itt fejezte be földi pályafutását és itt várja a feltámadást is az örök életre.

Ezzel ő nem csak tagja lett az itteni klérusnak, ha-nem nyugodtan állíthatjuk róla, hogy egy példát is adott a munkaszeretetről és az elköteleződésről. Hiszen munkásságának titka ebben fogalmazódott meg: élni tudott az Isten adta képességekkel, talentumokkal és nem fáradt bele abba, hogy kamatoztassa azokat. Tanult, kutatott, utazott, kapcsolathálót épített ki a tudomány nemes embereivel, olyannyira tudott a dolgok után járni, hogy elmondható róla: beleélte magát a munkájába. Okosan dolgozott, módszeresen és követhetően örökítette meg mindazt, amit tapasztalatként nem csak magának szánt, hanem mindezzel építeni akart a közösségben, a társadalomban. Így bontakozott ki személyisége, aki nagy tiszteletnek örvendett, akit nagy elismeréssel fogtak körül kortársai, mert már akkor tudták, hogy a Teremtés Ura maradandót alkot általa.

Ez a példa minket is kötelez: vegyük elő talentumainkat és használjuk azokat a jó ügy szolgálatában. Ott, ahová az Úr szólít bennünket, a jó ügyet és a közöttünk levő egységet és a fejlődést szolgáljuk. Mert, ahogyan életével bizonyítja Rómer Flóris — még a törött cserepek is kincseket rejtenek, hordoznak.

Kívánom, hogy valamennyiünk számára legyen ez a nap a gazdagodás ideje szellemiekben és lelkiekben.

Külön köszönöm a Magyar Kormány képviseletének látogatását és azt, hogy jelenlétükkel és közre-működésükkel értékesebbé és gazdagabbá teszik rendezvényünket.

Böcskei László megyéspüspök

A kiállításmegnyitó után Lakatos Attila ismertette a Rómer Flóris nagyváradi éveiről készült kötetet, ezután a közönség elfoglalta helyét a Palota dísztermében. Az előadások:

Csécs Teréz (Rómer Flóris Múzeum): “Szóval, tettel” A múzeumalapító Rómer Flóris

Debreczeni Droppán Béla (Magyar Nemzeti Múzeum): Rómer Flóris a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának az élén

Zsupán Edina (Országos Széchényi Könyvtár) – Mikó Árpád (MTA BTK Művészettörténeti Intézet: Egy archeológus a művészettörténetben – Rómer Flóris és a Corvina Könyvtár

Az előadások után dr. Puskás Imre helyettes államtitkár (Miniszterelnökség, Kulturális Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság) ismertette a határon túli magyar vonatkozású épített kulturális örökség értékeinek feltárását, megóvását, megismertetését célzó  Rómer Flóris Tervet. A terv céljait Sarkadi Márton (Miniszterelnökség, Kulturális Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság) mutatta be. (Részletek itt: http://www.magyarkurir.hu/hirek/nagyvaradon-mutattak-be-romer-floris-tervet)

A program Síteren, egy Nagyváradhoz közeli kisközségben folytatódott, ahol dr. Puskás Imre helyettes államtitkár, Benkőné Kiss Zsuzsanna főosztályvezető és mások mellett a konferencia előadói is részt vettek a kívül-belül felújított, restaurált síteri Árpád-kori templom átadásán, hálaadó istentisztelet keretében. http://www.erdon.ro/a-siteri-templom-restauralas-utani-atadasa/2937624

Külön köszönet Debreczeni Droppán Bélának a fényképekért!

L. Simon László államtitkár köszöntője után bevezetőt mondott Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, Jávor Anna, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat elnöke és Fodor Pál, az Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgató üdvözölte a konferencia résztvevőit.

Idézzük Jávor Anna művészettörténész, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat elnöke bevezetőjét az MTA BTK, az MNM és a Társulat Rómer Flóris-emlékkonferenciáján:

Az 1878-ban alapított Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tiszteleg ismét Rómer Flóris emléke, életműve előtt. Az előtt a nagy előd előtt, akinek személyében mind a két, akkor még éppen csak kibontakozó tudományág egyik megalapozóját tisztelheti. Mert bár a Társulat éves kitüntető érmei közül a Rómer-emlékérem a régészet kimagasló teljesítményét jutalmazza, a győri bencés paptanár, 19. századi polihisztor, akadémikus a művészettörténészek tudománytörténetének is megkerülhetetlen hőse, ahogyan erről a mai napra meghirdetett előadások is sorra számot adnak. Befejezett nagy munkái közül az 1874-ben megjelent Régi falképek Magyarországon par excellence művészettörténeti munka, az újabb korpuszok alapja – az elmúlt másfél évszázad fejleményeiről bővebben hallunk majd. Ahogyan az a Corvina-kódexeket bemutató is, legalábbis a kodikológia egyik fele, míg az archeológia és a numizmatika mellett alkalmanként e szakterületre utal a kisebb közleményekben szereplő „műrégészet” kifejezés – beleértve az ötvösség, a kincsek kutatását és felfedezését. Az a fáradhatatlan gyűjtőmunka, amelyre Rómer tudományos pályája épült, egyúttal mindkét diszciplína fontos tárgyi bázisa. Módszertana, ma nevezhetnénk nyombiztosításnak, hogy ti. célzott felfedezőutak, fáradságos terepbejárások során figyelme minden régiségre kiterjed, és a mozdíthatatlanokat az éppen rendelkezésre álló képrögzítő eszközökkel örökíti meg – a szabadkézi rajzoktól a fotográfiáig –, gyakorlatilag a műemléki topográfiák, értékleltárak előfutára.

Többször leírta és mi szívesen idézzük, olykor némi irigységgel:

„…felmásztam elhagyatott váraink ormaira, felkerestem életveszedelemmel falusi tornyaink harangjait, kúszom dohos pincékbe és odvas barlangokba, éspedig sokszor minden kedvező eredmény nélkül, sokszor egy pár kődarab vagy elhányt cserépért, igen sokszor pedig azért, hogy meggyőződvén arról, miszerint az ajánlott helyen semmi sincs, többé oda ne fáradjak” –mégis sokkal többet láthatott még 1860-ban, mint a kilencven év múltán hasonló munkára fogott brigádok.

Ezért hatalmas érték Rómer úti jegyzetfüzeteinek a műemlék-felügyelőségen (a mai Forster Központban) őrzött gyűjteménye, amelyek közül egy kötetnyi, az általa amúgy is kiemelt fontossággal kutatott Somogy, Veszprém és Zala megyéket feldolgozók (1861-ből) már könyv formában is megjelentek (1999-ben). Jóllehet saját használatra szánta készítőjük, megérdemli a facsimile kiadást az egész sorozat, olyan szép valamennyi jegyzetoldal a vázlatos, apró rajzokkal, a jellegzetes írásképpel. Annál is inkább, mert a füzetek mindmáig tartalmaznak közöletlen információkat, és nemcsak műemlékekről, hanem magántulajdonban őrzött műtárgyakról is. Előbbiek sem állnak meg a középkornál, sem az egyházi művészetnél: egészen a hédervári kastély szobordíszéig terjed a régiségbúvár érdeklődése, ahogyan arra is van példa, hogy a magánszemélynél látott festményt a 18. század végi szerzetesi feloszlatásból származó, majd a bécsi Belvederében landolt barokk szentképpel sikerült azonosítani Rómer leírása alapján. Ez utóbbihoz a kéziratos fond adata segített, konkrétan Bardoly István, aki a Rómeréhoz hasonló barátságos módszerrel, levelezés útján közli a kollégákkal a vélhetően őket érdeklő részleteket. Csak remélhetjük, hogy az idei jubileumi felbuzdulás további köteteket eredményez. Mint ahogyan új, bőven illusztrált formában jelent meg a jegyzetfüzetek egyik sajtó alá rendezője, Valter Ilona Rómer-életrajzának ünnepi változata a nyáron, az évfordulós programsorozat keretében. Tovább finomította a pályaképet az emlékezetes pozsonyi Rómer-ülésszak számos előadása áprilisban, amelyekből és amelyekhez csatlakozóakat hallhatunk ma is. Ahogyan a Társulat Archeometriai Műhelye Rómer terepbejáró, feltáró munkáját kiemelve emlékezett meg a 200 éve született nagy elődről: a konferencia előadói a Rómer óta eltelt időszak fejlődésének ívét igyekeztek felvázolni, a választott témákkal utalva úttörő tevékenységére. Az előadásokból most – túl a digitális megjelenésen – könyv készül, amire szintén a jubileumi év nyújt lehetőséget.

A harmadik működési terület, amelyben Rómer Flórisra mint elődjére tekinthet a Társulat, az a folyóirat-kiadás. 1864 és 1872 között szerkesztette a Magyar Tudományos Akadémia Archaeologiai Bizottsága által kiadott Archeologiai Közleményeket, és 1868-as indulásától szintén 1872-ig szerkesztője volt az Achaeologiai Értesítőnek, amikor is e munkát Henszlmann Imre vette át tőle. Ez utóbbi folyóirat ma is létezik, és gyakorlatilag belőle vált ki 1952-ben a Művészettörténeti Értesítő – mindkét folyóirat alapító lapgazdája a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat. Az Értesítőt, nevének eredeti értelmében széles körben hozzáférhető, naprakész tudást, jelentéseket, vidéki tudósításokat, kis híreket tartalmazó közlönynek szánta Rómer a hazai „régészeti mozgalom” fellendítésére, 1868-ra már valós igények kielégítésére. E „Korrespondenzblatt” jellegű, kezdetben rendszertelen megjelenésű periodika rövid programját az első szám első lapjain Tudni való címmel foglalta össze; a cikkek zömét is ő írta, és maga bonyolította a folyóirat és a szerkesztő fő profiljaként megnevezett, kiterjedt szakmai levelezést kollégákkal és amatőrökkel. Csak megjegyzem, hogy számos, főként levéltári forráskutatáson alapuló művészettörténeti tanulmány is e folyóirat hasábjain jelent meg (igaz, zömük később, az Új Folyamban), és bár eredményeik utóbb bedolgozódtak a nagy összefoglalókba, műemléki topográfia-kötetekbe, ma sem haszontalan visszanyúlni ezekhez a régimódi közleményekhez. Mellettük azonban a Rómer által generált kiterjedt archeológiai levelezés az, ami a legújabb kor ismeretterjesztő, mi több közhasznú tevékenységének a maga módján eleget tesz, ezzel a Társulat küldetését előlegezve. A kétirányú információáramlás ugyanis nemcsak a lezárt tudományos eredményeket juttatja el az olvasókhoz – „szakférfiakhoz” és „szakkedvelőkhöz” egyaránt –, hanem fogadja a primér felfedezésekről, leletekről szóló „civil” híradásokat, amelyek azután alapul szolgálnak a későbbi feldolgozáshoz. Szempontunkból a legfontosabb azonban a visszahatás: a régészeti kultúra, tegyük hozzá, a modern lelőhely- és műemlékvédelmi gondolat tanítása, terjesztése Rómer válaszlevelei útján, amelyek elérték nemcsak a régiségbúvár vidéki értelmiséget, papokat, hanem a földbirtokost, a bérlőt, de talán a kétkezi földmunkást is. Ennyiben érezheti magát a Társulat ma Rómer örökösének: túl a régészeti és művészettörténeti kutatások friss eredményeinek közvetítésén – publikációt megelőző előadások, beszámolók, tárlatvezetések, vándorgyűlés formájában –, ezeknek a fórumoknak az is hivatásuk, hogy a beavatottakon kívül egy következő kör, a tanárok, egyetemisták, művésznövendékek, minden érdeklődő számára egyértelművé tegye ezt a szemléletet: a közös örökség megőrzésének éthoszát. Mint a nevét viselő és arcát megörökítő érem gondozói, nem tévesztjük szem elől a feladatot, amellyel tartozunk Rómer Flóris emlékének.

2015. október 7.                                                                                                                               Jávor Anna

A konferencia előadásai szerkesztett formában meg fognak jelenni egy emlékkötetben.

A nagyszerű, izgalmas előadások után, késő délután a résztvevők megkoszorúzták Rómer Flóris emlékművét a Nemzeti Múzeum kertjében.

Köszönjük a fényképeket a Magyar Nemzeti Múzeumnak.