L. Simon László államtitkár köszöntője után bevezetőt mondott Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, Jávor Anna, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat elnöke és Fodor Pál, az Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgató üdvözölte a konferencia résztvevőit.

Idézzük Jávor Anna művészettörténész, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat elnöke bevezetőjét az MTA BTK, az MNM és a Társulat Rómer Flóris-emlékkonferenciáján:

Az 1878-ban alapított Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tiszteleg ismét Rómer Flóris emléke, életműve előtt. Az előtt a nagy előd előtt, akinek személyében mind a két, akkor még éppen csak kibontakozó tudományág egyik megalapozóját tisztelheti. Mert bár a Társulat éves kitüntető érmei közül a Rómer-emlékérem a régészet kimagasló teljesítményét jutalmazza, a győri bencés paptanár, 19. századi polihisztor, akadémikus a művészettörténészek tudománytörténetének is megkerülhetetlen hőse, ahogyan erről a mai napra meghirdetett előadások is sorra számot adnak. Befejezett nagy munkái közül az 1874-ben megjelent Régi falképek Magyarországon par excellence művészettörténeti munka, az újabb korpuszok alapja – az elmúlt másfél évszázad fejleményeiről bővebben hallunk majd. Ahogyan az a Corvina-kódexeket bemutató is, legalábbis a kodikológia egyik fele, míg az archeológia és a numizmatika mellett alkalmanként e szakterületre utal a kisebb közleményekben szereplő „műrégészet” kifejezés – beleértve az ötvösség, a kincsek kutatását és felfedezését. Az a fáradhatatlan gyűjtőmunka, amelyre Rómer tudományos pályája épült, egyúttal mindkét diszciplína fontos tárgyi bázisa. Módszertana, ma nevezhetnénk nyombiztosításnak, hogy ti. célzott felfedezőutak, fáradságos terepbejárások során figyelme minden régiségre kiterjed, és a mozdíthatatlanokat az éppen rendelkezésre álló képrögzítő eszközökkel örökíti meg – a szabadkézi rajzoktól a fotográfiáig –, gyakorlatilag a műemléki topográfiák, értékleltárak előfutára.

Többször leírta és mi szívesen idézzük, olykor némi irigységgel:

„…felmásztam elhagyatott váraink ormaira, felkerestem életveszedelemmel falusi tornyaink harangjait, kúszom dohos pincékbe és odvas barlangokba, éspedig sokszor minden kedvező eredmény nélkül, sokszor egy pár kődarab vagy elhányt cserépért, igen sokszor pedig azért, hogy meggyőződvén arról, miszerint az ajánlott helyen semmi sincs, többé oda ne fáradjak” –mégis sokkal többet láthatott még 1860-ban, mint a kilencven év múltán hasonló munkára fogott brigádok.

Ezért hatalmas érték Rómer úti jegyzetfüzeteinek a műemlék-felügyelőségen (a mai Forster Központban) őrzött gyűjteménye, amelyek közül egy kötetnyi, az általa amúgy is kiemelt fontossággal kutatott Somogy, Veszprém és Zala megyéket feldolgozók (1861-ből) már könyv formában is megjelentek (1999-ben). Jóllehet saját használatra szánta készítőjük, megérdemli a facsimile kiadást az egész sorozat, olyan szép valamennyi jegyzetoldal a vázlatos, apró rajzokkal, a jellegzetes írásképpel. Annál is inkább, mert a füzetek mindmáig tartalmaznak közöletlen információkat, és nemcsak műemlékekről, hanem magántulajdonban őrzött műtárgyakról is. Előbbiek sem állnak meg a középkornál, sem az egyházi művészetnél: egészen a hédervári kastély szobordíszéig terjed a régiségbúvár érdeklődése, ahogyan arra is van példa, hogy a magánszemélynél látott festményt a 18. század végi szerzetesi feloszlatásból származó, majd a bécsi Belvederében landolt barokk szentképpel sikerült azonosítani Rómer leírása alapján. Ez utóbbihoz a kéziratos fond adata segített, konkrétan Bardoly István, aki a Rómeréhoz hasonló barátságos módszerrel, levelezés útján közli a kollégákkal a vélhetően őket érdeklő részleteket. Csak remélhetjük, hogy az idei jubileumi felbuzdulás további köteteket eredményez. Mint ahogyan új, bőven illusztrált formában jelent meg a jegyzetfüzetek egyik sajtó alá rendezője, Valter Ilona Rómer-életrajzának ünnepi változata a nyáron, az évfordulós programsorozat keretében. Tovább finomította a pályaképet az emlékezetes pozsonyi Rómer-ülésszak számos előadása áprilisban, amelyekből és amelyekhez csatlakozóakat hallhatunk ma is. Ahogyan a Társulat Archeometriai Műhelye Rómer terepbejáró, feltáró munkáját kiemelve emlékezett meg a 200 éve született nagy elődről: a konferencia előadói a Rómer óta eltelt időszak fejlődésének ívét igyekeztek felvázolni, a választott témákkal utalva úttörő tevékenységére. Az előadásokból most – túl a digitális megjelenésen – könyv készül, amire szintén a jubileumi év nyújt lehetőséget.

A harmadik működési terület, amelyben Rómer Flórisra mint elődjére tekinthet a Társulat, az a folyóirat-kiadás. 1864 és 1872 között szerkesztette a Magyar Tudományos Akadémia Archaeologiai Bizottsága által kiadott Archeologiai Közleményeket, és 1868-as indulásától szintén 1872-ig szerkesztője volt az Achaeologiai Értesítőnek, amikor is e munkát Henszlmann Imre vette át tőle. Ez utóbbi folyóirat ma is létezik, és gyakorlatilag belőle vált ki 1952-ben a Művészettörténeti Értesítő – mindkét folyóirat alapító lapgazdája a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat. Az Értesítőt, nevének eredeti értelmében széles körben hozzáférhető, naprakész tudást, jelentéseket, vidéki tudósításokat, kis híreket tartalmazó közlönynek szánta Rómer a hazai „régészeti mozgalom” fellendítésére, 1868-ra már valós igények kielégítésére. E „Korrespondenzblatt” jellegű, kezdetben rendszertelen megjelenésű periodika rövid programját az első szám első lapjain Tudni való címmel foglalta össze; a cikkek zömét is ő írta, és maga bonyolította a folyóirat és a szerkesztő fő profiljaként megnevezett, kiterjedt szakmai levelezést kollégákkal és amatőrökkel. Csak megjegyzem, hogy számos, főként levéltári forráskutatáson alapuló művészettörténeti tanulmány is e folyóirat hasábjain jelent meg (igaz, zömük később, az Új Folyamban), és bár eredményeik utóbb bedolgozódtak a nagy összefoglalókba, műemléki topográfia-kötetekbe, ma sem haszontalan visszanyúlni ezekhez a régimódi közleményekhez. Mellettük azonban a Rómer által generált kiterjedt archeológiai levelezés az, ami a legújabb kor ismeretterjesztő, mi több közhasznú tevékenységének a maga módján eleget tesz, ezzel a Társulat küldetését előlegezve. A kétirányú információáramlás ugyanis nemcsak a lezárt tudományos eredményeket juttatja el az olvasókhoz – „szakférfiakhoz” és „szakkedvelőkhöz” egyaránt –, hanem fogadja a primér felfedezésekről, leletekről szóló „civil” híradásokat, amelyek azután alapul szolgálnak a későbbi feldolgozáshoz. Szempontunkból a legfontosabb azonban a visszahatás: a régészeti kultúra, tegyük hozzá, a modern lelőhely- és műemlékvédelmi gondolat tanítása, terjesztése Rómer válaszlevelei útján, amelyek elérték nemcsak a régiségbúvár vidéki értelmiséget, papokat, hanem a földbirtokost, a bérlőt, de talán a kétkezi földmunkást is. Ennyiben érezheti magát a Társulat ma Rómer örökösének: túl a régészeti és művészettörténeti kutatások friss eredményeinek közvetítésén – publikációt megelőző előadások, beszámolók, tárlatvezetések, vándorgyűlés formájában –, ezeknek a fórumoknak az is hivatásuk, hogy a beavatottakon kívül egy következő kör, a tanárok, egyetemisták, művésznövendékek, minden érdeklődő számára egyértelművé tegye ezt a szemléletet: a közös örökség megőrzésének éthoszát. Mint a nevét viselő és arcát megörökítő érem gondozói, nem tévesztjük szem elől a feladatot, amellyel tartozunk Rómer Flóris emlékének.

2015. október 7.                                                                                                                               Jávor Anna

A konferencia előadásai szerkesztett formában meg fognak jelenni egy emlékkötetben.

A nagyszerű, izgalmas előadások után, késő délután a résztvevők megkoszorúzták Rómer Flóris emlékművét a Nemzeti Múzeum kertjében.

Köszönjük a fényképeket a Magyar Nemzeti Múzeumnak.