Rómer Flórisra emlékezve nem feledkezhetünk meg az őt segítő barátokról, munkatársakról sem. Köztük van a győri Ebenhöch Xavéri Ferenc is, akinek biográfiáját olvasva, könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy egy, a reneszánsz humanisták műveltségével és nyitottságával, rendszerező képességével rendelkező felfedező csöppent a XIX. századba.
A budai származású Ebenhöch Mátyás kádármester és felesége, Maidl Rozália gyermeke 1821. július 25-én látta meg a napvilágot Győr belvárosának Torony utcájában, a mai Arany János utcában. Tanulmányait a városi elemi iskolában, a helyi bencés gimnáziumban, majd a győri papnevelő intézetben végezte. A szemináriumi stúdiumokat követően ki kellett lépnie a jól megszokott, talán túlságosan is komfortossá vált szülővárosi közegből, ugyanis gróf Szapáry József gyermekei mellett kapott nevelői állást. Ebben az időszakban ideje nagyrészét a Heves megyei Gyöngyösön töltötte gróf Szapáry József családjával. Pappá szentelésére sem szűkebb pátriájában, hanem Egerben került sor. Új miséjét is szülővárosától távol, Gyöngyösön mutatta be. Győrbe 1845-ben tért vissza, ahol 1851-ig segédlelkészként működött. 1851 májusában elöljárói megbízták a koroncói plébánia vezetésével.
A Koroncón töltött évek rendkívül gyümölcsözőnek bizonyultak Ebenhöch Ferenc életében. Ekkor bontakozott ki régészeti és gyűjtői tevékenysége is: botanikai, numizmatikai, valamint régészeti kollekciója igazi ritkaságokat rejtett. Emellett pedig rendszeresen publikált történeti tárgyú írásokat magyar nyelven, illetve három, német nyelvű természetrajzi munkája is ismert, amelyekben Koroncó növényvilágáról és madárfajairól ad érdekes áttekintést az 1860-as évek első felében. 1858-ban a bécsi Állat- és Növénytani Társaság, egy évvel később pedig a pozsonyi Természetrajzi Egyesület választotta rendes tagjává. Régészeti gyűjtőmunkáját Rómer Flóris biztatására kezdte meg, miként arról az Archaeologiai Közlemények 1868-as kiadásában vall: „Rómer barátomtól két év előtt kő- és bronzkorszaki eszközökre figyelmeztetve, azokat Koronczó környékén szorgalmatosan kezdém gyűjteni; (…) rövid idő alatt (…) egy kisded múzeumot képes voltam összeállítani.”
Ebenhöch Koroncó történetéről szóló összefoglaló munkája két részben jelent meg a Rómer Flóris és Ráth Károly által szerkesztett Győri Történelmi és Régészeti Füzetek hasábjain, 1865-ben. Ebenhöch koroncói évei alatt kötött szoros barátságot a helyi földbirtokossal, Méhkerti Milkovits Jánossal, akinek éremgyűjteményét az Archaeologiai Értesítőben 1874-ben megjelent írásában mutatta be.
A Fehér Ipoly bencés szerzetes, később pannonhalmi főapát által szerkesztett Győr megye és város egyetemes leírása című tanulmánykötetben is publikált két önálló dolgozatot, egyet pedig pannonhalmi bencés szerzőtársával, Sztachovich Remiggel. Az Őskor című régészeti írásában Ebenhöch beszámol a földműveléssel foglalkozó emberek babonás hiedelmeiről, amelyek a földből előkerülő tárgyakhoz kötődtek: gyakran különleges, gyógyító erőt tulajdonítottak ezeknek és kincsként őrizték az ismeretlen eredetű objektumokat. Rosszabb esetben azonban vagy szerszámként használták az általuk talált történelmi leleteket, vagy értéktelennek ítélve, megsemmisítették azokat. Ez a megfigyelés már a mentalitástörténeti kutatások irányába mutat.
Ebenhöch Ferenc 1874-ben Koroncóról visszatért Győrbe, ahol káptalani stallumot nyert. A lelkipásztori feladatok mellett a győri káptalan hiteleshelyi- és magánlevéltárának gyűjteményét rendezte. Ha az Ebenhöch-biográfia jellemzésére három kulcsszót kellene keresnünk, a gyűjtés, a rendszerezés mellett szerepelhetne a megosztás kifejezése is. Görög és római éremgyűjteményét a Rómer által alapított bencés régiségtárnak — a mai győri múzeum elődjének — ajándékozta. Adományát Méry Etel József bencés szerzetes, régész, a múzeum vezetője köszönte meg a Győri Közlöny 1877. decemberi számában. A Magyar Nemzeti Múzeum pedig kőszerszám-gyűjteményének jelentős részét kapta a győri kanonoktól. Továbbá Ebenhöch jóvoltából került 1875 nyarán a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába az a különleges csembaló, amely feltehetően II. József német-római császár, a „kalapos király” gyermekkori hangszere volt. Erről tanúskodik az Ebenhöch által írt, Rómer Flórisnak címzett adománylevél, aki ekkor már a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának őre volt.
Habár Ebenhöch személyes naplójának helye ismeretlen, elérhető az a szerzője által készített kivonat, amelyben beszámol utazásairól. Ebből az összefoglalóból tudható, hogy bejárta a Felvidéket, Kelet-Ausztriát és Erdélyt, valamint látogatást tett a mai Csehország területén is. Kiemelendő, hogy 1845-ben a Bakony szenvedélyes kutatójával, Rómer Flórissal tartott egy bakonybéli kirándulás alkalmával. A publikációkon, leveleken, az autográf életrajzon, a naplókivonaton, valamint a koroncói plébánosság ideje alatt vezetett historia domuson kívül olvasható egy lista azokról a személyekről, akik írásban gratuláltak Ebenhöch Ferenc tomaji címzetes apáti kinevezéséhez 1884-ben. Ez az érdekes nyilvántartás — amely tartalmazza, hogy a megnevezett személyek milyen kapcsolatban álltak a győri kanonokkal, aki a pápai, a komáromi, a rábaközi és a locsmándi főesperesség vezetésével kapcsolatos teendőket is ellátta — abban segíti a kutatókat, hogy feltárják gazdag kapcsolatrendszerét. Földi életútja öt hónappal Rómer Flóris halálát követően, 1889. július 16-án fejeződött be.
Összeállította Ikker Eszter
Felhasznált irodalom:
Gábry György: II. József gyermekkori csembalója, Arrabona, 1964/6. 143-148.
Katona Csaba: Ebenhöch Ferenc kanonok személyes iratai − egy pillantás a Győri Egyházmegyei Levéltár iratanyagára
http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/ebenhoch.htm Letöltés ideje: 2015. szeptember 7.
Katona Csaba: Ebenhöch Ferenc győri kanonok feljegyzései az élete során tett utazásokról, Arrabona, 48/2., 2010. 159-182.
Szakács Tamás: Szakdolgozat. Ebenhöch Ferenc munkássága, különös tekintettel koroncói plébánosságára (1851-1874), Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék, Budapest, 2008.